Talán nem először mondom, hogy a bor egy élő anyag. Minden ami nem reduktív, hordóban és palackban is érlelődik, míg elér minket végfogyasztókat.
Talán nem minden napos dolog, de kezünkbe akadhat olyan bor, amit bizony érdemes dekantálni. Mit is jelent ez?
Az a bor, mely sok időt tölt hordóban és palackban, a kibontás után levegővel érintkezve nagyon zárkózott lehet. Nem érzünk vagy visszafogottan mutat csak aromákat. Az is előfordul, hogy igazán koros palackok alján kiválás jelenhet meg. Az ilyen borokat, érdemes szellőztetni és szűrni. A dekantáló edény jellegzetes formájú. Egy palack bor beletöltve az edény falán a legszélesebb részig ér. Így a legnagyobb felületen érintkezik a bor levegővel, elősegítve a szellőzést. A szűrés pedig úgy valósul meg, hogy a töltést lassan végezzük fény (sommelier-ek gyertyafény előtt dekantálnak a klasszikus rituálé szerint) előtt, hogy lássuk amikor a palack alján lévő üledék a nyíláshoz közelít. A borospalackok vállas kiképzése is ezt hivatott elősegíteni, hogy a kiválást a legkisebb veszteséggel tudjuk a bortól elválasztani. Tudni kell, hogy az idős borokban megjelenő kiválás, egészségre nem káros, inkább esztétikailag zavaró és egy drága bornál az ízélményt rontja nagyon, ha valami serceg a fogunk alatt.
Alapvetően elmondhatjuk, hogy a vörösboroknál gyakrabban érdemes a dekantálás eszközével élni. A technológia előrehaladtával, piacra került a gyorsdekantáló, mert ugye felmerül a kérdés, kinek van ideje órákat várni, míg a borunk legszebb arcát mutatja. Avagy ki tudja már reggel mielőtt munkába megy, hogy este egy igazán komoly évjáratos bordeaux-i házasítást szeretne megnyitni. Ez esetben jól használható a gyorsdekantáló, mely magában foglal egy kis szűrőt és kis lapátokkal ellátott átfolyó nyílást. A bort így a palackból egyenesen a pohárba tölthetjük a kis szerkezeten keresztül a kotyogós kávéhoz hasonlóan levegővel jól átjáratva szürcsögő hang kíséretében.